Virágom-virágom

Virágom-virágom

Fűszernövények otthonra

2019. május 03. - Bettynusz

Szerencsére otthon a konyhában bármikor elő tudunk venni a szekrényből, szárított fűszernövényeket (persze, ha szoktunk ilyet vásárolni). Viszont aki használt már igazi friss növényt fűszerezésnek, biztos, hogy érezte a különbséget az ízvilágban.

Tavaly nyáron 3 féle magot vetettem: Majoranna, Borsmenta és Bazsalikom. Ezekből a majoranna valamiért nem bújt ki, borsmenta igen, viszont mindjárt mesélem hol hibáztam, hogy nem maradt meg, és a bazsalikom, na ő aztán mindent túlélt és csodás volt.

20190501_152958.jpg

A képen is látjátok, felcímkéztem őket, így egyből tudtam, hogy melyik hányadán áll. :) Javaslom nektek is.

Szóval amit a magvetésről tudni kell, friss föld, tetején elszórni a magokat és már csak egy vékony réteg földdel betakarni, majd öntözni.

Amire nagyon kell figyelni (és nekem a borsmentám bánta), hogy amíg nagyon picik - ahogy a képen látjátok is - addig nagyon sérülékenyek. Egyik öntözésemet a kicsi borsmentalevelek sajnos egy igazi durva cunaminak élték meg, elfeküdtek a föld felszínén és nem harcoltak tovább életükért. Nos, azóta vettem szórófejes flakont és azzal óvatosan spriccelem a tetejét és alá öntök még egy kis vizet, onnan annyit isznak még amennyit szükségesnek éreznek.

Hibáimból tanulva idén újabb kísérletezésbe kezdtem és ezúttal 10 fajta magot vetettem. :D

Első körben 6-ot: Bazsalikom, oregánó, kakukkfű, majoranna, petrezselyem és egy kakukktojás - levendula.

Ebből 5-en szépen fejlődnek is :D Kitaláljátok, hogy melyik nem akar velem találkozni? Aki jobban ért hozzá, biztosan tudja, hogy az egyik sokkal nagyobb előkészületet igényel. Na, hát én nem tudtam :D
Dobperrrrgééés: A kakutojás a levendulánk. (Levendula történetét egy másik cikkemben kifejtem)

Nos az 5 megindult fűszernövény lelkesítően hatott rám (főleg tavalyhoz képest), úgyhogy vásároltam még 4 fajta magot :D (Nem lehet leállni, függővé teszi az embert): Tárkony, citromfű, borsmenta, orvosi lestyán
Ebben a körben viszont az volt a hiper-szuper, hogy a 4 félét egy csomagban adták, és ezek a magok már kis korongokba vannak beágyazva és azokat kell elhelyezni a virágföldben. Mutatok képet, hátha ti sem láttatok még ilyet :)

20190501_155123.jpg

Tehát ha elhelyeztétek a korongokat, jól meg kell locsolni, elfedni kb. 1 cm virágfölddel és újra meglocsolni. A környezetbarát papír miatt meg nem kell aggódnunk, mert szépen lebomlik.

Én most az erkélyemen nevelgetem őket, nyáron már remélhetőleg lehet is őket fogyasztásra is használni. Fogyasztáskor érdemes mindig a nagyobb leveleket leszedni és hamar nő új a helyükre :)

Ha nem főzöl a mentalevél például nyári hűsítő italnak is jó lehet, vagy ha sajnálod használni őket, akkor is nagyon mutatósak :)

Remélem ti is kedvet kaptatok! S
Sok szép és dús fűszernövényt kívánok Mindenkinek! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://viragom.blog.hu/api/trackback/id/tr6414797884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása